Három jobbhátvéd a Villarreal látókörében

Unai Emery megerősítené a jobbszélt, így akár már a télen hajlandó lenne igazolni a posztra. A…

Három balhátvéd, akik Firpo helyettesei lehetnek a Barcánál

Egyértelmű, hogy Firpo leigazolása nem jött be a Barcának, így mielőbb megválnának tőle. Az űrt azonban,…

Hivatalos: Takefusa Kubo a Getaféban tölti a tavaszt!

Napok óta téma volt a sajtóban, nemrég még a Getafe elnöke is beszélt Kubóról, ma délutánra…

Bejelentette első téli igazolását a Villarreal

Aktívan kezdi a januári transzferablakot a Villarreal, első érkezőjüket pedig már be is jelentették a francia…

A Real Madrid azóta is figyeli a Villarreal védőjét, akit Ramos utódjának szánnak

Amint azt tudjuk, Ramos szerződéshosszabbítása a levegőben, mára pedig már tárgyalhat is az érdeklődőivel. A királyiaknak…

Emery: Kubo azt gondolja, hogy több játékidőt érdemel

Unai Emery elismerte, hogy Takefusa Kubo hamarosan elhagyja a Villarreal csapatát. Az Arsenal korábbi edzője elárulta,…

Megszületett a megállapodás Capoue és a Villarreal között

Pervis Estupinan után újabb Watford-játékost csábít Spanyolországba az Emery vezette Villarreal. A francia RMC Sport hozta…

Három La Liga klub is érdeklődik Kubo iránt

Takefusa Kubo Villarrealból való távozásáról szóló pletykák közepette, máris olyan klubok kezdtek el érdeklődni iránta a…

Emery nem számít rá, Take Kubo Madridban bizonyíthat tavasszal

Kubo kölcsönjátéka a Villarrealban nem a tervek szerint megy. A játékos eddig egyetlen bajnokin sem kezdett,…

Paco Alcacer januárig harcképtelenné vált

A Villarreal az idei szezon egyik kellemes meglepetése, a Sárga Tengeralattjáró harmadik a bajnokságban, mindössze egy…