Zidane: „Nem lepett meg Benzema megmozdulása”

A spanyol bajnokság 32. fordulójában a Real Madrid 1-0-s győzelmet aratott az Espanyol vendégeként, ez követően pedig a két vezetőedző beszélt a sajtó munkatársaival.

Miután a Barcelona pontokat hullajtott Vigóban, a Real Madrid pedig egygólos győzelmet aratott a Cornellá-El Prátban, kétpontos előnyre tett szert az ősi riválissal szemben. Ez a differencia ugyan még közel sem behozhatatlan, de mindenképp intő előjel a végelszámolásra.

„Nem szabad még kijelenteni semmi, pláne nem ennyivel korábban bajnokot hirdetni. Két pont van még a csapatok között, ez bármikor ledolgozható hátrány. A szezon utolsó fordulója után már lehet erről beszélni” – kezdte a mérkőzés utáni sajtótájékoztatót a madridiak szakvezetője..

„Ez a mérkőzés is bizonyította, hogy hiába van valaki a tabella alján, iszonyatosan megnehezítheti az éllovasok dolgát. Ebben a bajnokságban sosem mehetünk biztosra, egyetlen csapat ellen sem.”

Természetesen szóba került Karim Benzema, illetve a francia támadó elképesztő gólpassza, amivel kiszolgálta a mögötte érkező, üres területbe bemozgó Casemirot.

„Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy Karim ilyenekre képes. Ő egy olyan játékos, aki a pillanat tört része alatt képes meghúzni a váratlant, csinálni valami olyat, ami sorsdöntő lehet. Igazi vezére a csapatnak, a sarkazása pedig nagyszerű volt. Könnyen lehet, hogy a szezonunk egyik legszebb pillanatát hozta elénk.”

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen egy ilyen mérkőzés után mindig édes a győzelem íze. Boldog vagyok, hogy ilyen játékosaim vannak, akiknek jár a gratuláció.”

Forrás: twiter.com / RCDEspanyol

Rufete
„Nagy lépést tettünk előre, hiszen helyenként sikerült a Madrid fölé kerekednünk. Ez különösen az első félidőre volt igaz. Azt kell mondanom, ha nem üres stadionban kellett volna játszanunk, akkor egész biztos, hogy nem vereség lesz a vége.”

„Időről időre, meccsről meccsre egyre nehezebb lesz kiharcolni a bennmaradást. Tisztában voltunk az Eibar mérkőzés eredményével, ezért is akartuk tartani a lépést, de nem az a mérkőzés nem befolyásolt bennünket. Mérkőzésről mérkőzésre haladunk. Rajtam van a felelősség, hogy kiket küldök pályára, de csak a soron következő összecsapásra fókuszálok.”

Forrás: marca.com
Borítókép: marca.com

Hozzászólás