BRÉKING: Guardiola visszatérhet Barcelonába

Most már az angol lapok sem tartják elképzelhetetlennek, hogy Pep Guardiola visszatérjen a katalánokhoz. A Barcelona nagyon csábítja, de sok múlhat azon is, hogy a Manchester Cityt valóban kizárják-e a Bajnokok Ligájából.

Története egyik legnehezebb időszaka vár a Manchester City együttesére. A Daily Express állítja, a következő két hétben pont kerül annak a fellebbezési tárgyalásnak a végére, amelyet azután indított el a klub, hogy az UEFA két évre kizárta az együttest a Bajnokok Ligájából.

Az angol napilap hozzáteszi, amennyiben bekövetkezik a legrosszabb, úgy csőstül szakadhat a baj a Manchester Cityre, hiszen Pep Guardiolát nagyon győzködi a Barcelona.

Ha valamikor szükségük van a katalánoknak a tar mesterre, akkor az a mostani időszak. Barcelonában ugyanis válságos a helyzet. Setién ahogy jött, olyan gyorsan távozhat is, a klub pedig mindent megtenne az egykori sikerkovács visszaszerzéséért. A pénz nem akadály, már csak azért sem, mert amennyiben végleges lesz a City BL-ből való kizárása, Guardiola maga döntheti el, távozik-e vagy sem. A hírek szerint pedig nagyon is motivált abban, hogy Lionel Messi karrierjének utolsó éveiben újra csúcsra vezesse szeretett ex-klubját, és visszaállítsa az együttes erőteljesen megváltoztatott játékospolitikáját.

Forrás: fichajes.net
Borítókép: fichajes.net

Hozzászólás