Benzema álompassza után Casemiro döntött, előnyben a Real Madrid!

A spanyol bajnokság 32. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén a bennmaradásért küzdő Espanyol fogadta az aranyra törő Real Madridot.

Mindkét csapat remek hangulatban várhatta a vasárnap esti találkozót, noha egy picit árnyaltabb lehetett ez a kép az Espanyolnál. A katalánok két közvetlen riválisa, a Leganes és a Mallorca is vereséget szenvedett az aktuális fordulóban, így nem sikerült meglépniük a sereghajtó elől. Ami árnyalja a képet az Abelardo menesztése, akinek helyét a klub sportigazgatója, Francisco Rufete vett át. A kérdés tehát adott volt: mire lesz képes a szakvezető rögtön első meccsén a liga egyik óriása ellen?

Ami a madridiakat illeti, náluk is volt ok az örömre, hiszen az ősi rivális Barcelona egy nappal korábban a Balaídosban hullajtott el két nagyon értékes pontot. Bár a gránátvörös-kékek átmenetileg így is átvették a vezetést a tabellán, a fővárosiak egy győzelemmel könnyedén elléphettek volna Messiéktől. Zidane ebben a tudatban a rendelkezésre álló játékosokból gyakorlatilag a lehető legerősebb tizenegyet küldte a pályára. Érdekes, hogy a Mallorca ellen brillírozó Vincíius csak a kispadon kapott helyet, míg Isco kezdett.

A hazaiak a szokásos kék-fehér szerelésükben léptek pályára, míg a Real Madrid az őszi találkozóhoz hasonlóan a zöld uniformisát öltötte magára. A találkozót a hazaiak indították, majd fél perc után már szabadrúgáshoz is jutottak, de Embarba távoli próbálkozása nem okozott gondot Courtoisnak. A harmadik percben Ramos hibáját használhatták volna ki a katalánok, de végül Carvajal lába útját állta Darder lövésének. Az első madridi helyzetre sem kellett sokat várni, noha erre aligha számított bárki is: Casemiro a felezővonalról vette célba Diego Lopez kapuját, de az ex-madridi kapus időben visszaért. Hosszú ideig főleg csak a mezőnyben harcoltak a felek, helyzetek kidolgozásáig nem sikerült eljutniuk. Végül jött egy remek Marc Roca szabadrúgás, majd egy Wu Lei kísérlet, de előbbinél Courtois volt rése, míg a kínai támadó lövése a kapu fölé szállt. Azt hiszem a játékrész feléhez érve nyugodtan kijelenthettük, hogy az Espanyol abszolút felnőtt a feladathoz, nem adtak túl sok szabad területet a fővárosiaknak. A 35. percben a madridi adogatás következett a hazaiak tizenhatosának előterében, majd Benzema egy gyors igazítás után lőtt is, de Lopez egy remek mozdulattal fölé tolta a labdát. Az utolsó perchez közelítve komoly szituáció alakult ki a katalán kapu előtt: egy jobboldali beadást Lopez számolt el, labda még ott maradt Hazard előtt, aki lelőtte a földre, majd a portás visszavetődve ütötte ki a léc alól. Egy pillanattal később azonban már ő is tehetetlen volt: Kroos labdáját sikerült lefejelnie a madridiaknak, Benzema kiszorult az alapvonalhoz, de sarokkal, Bernardo lába között adott álompasszt Casemironak, aki belőtte a vezetést jelentő találatot (0-1). Az Espanyol a félidő feléhez közeledve olyan volt, mintha már elfáradt volna, így az elején látott meglepetésszerű játéknak nyomát sem láttuk, a Real pedig kihasználta az előttük adódó lehetőségek egyikét, így vendég előnnyel vonultak pihenőre.

Forrás: twitter.com / realmadrid

A fordulás után csupán két percet kellett várni az első helyzetre, amikor Wu Lei tette kapura a labdát, de a belga portásnak nem okozott gondot. Nem sokkal később Isco beadása után Benzema is veszélyeztetett, miután még az alapvonal előtt sikerült elérnie a labdát, de Lopez egy reflexmozdulattal védett. Ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre fáradtabb az Espanyol, így Rufete kénytelen volt változtatásokat eszközölni, így Melendot küldte a pályára Wu Lei helyére. Zidane sem várt sokkal többet, jött Vinícius és Rodrygo, hátha ők ketten a két szélen meg tudják forgatni a hazaiak védelmét. A 70. percben Calleri és Melamed is beállt hazai oldalon, így a frissen kinevezett tréner mindent egy lapra feltéve ment előre az egyenlítésért, ami a második játékrészben mutatottak alapján nem volt benne a csapat játékában. A madridiak diktálták az iramot, de a katalánok egy-egy alkalom erejével eljutottak Courtois kapujáig, de azok a lövések nem voltak az igaziak. A folytatásban igazi helyzete egyik félnek sem volt. A madridiak sokszor magabiztosan tartották a labdát, míg az Espanyol nem tudott mit kezdeni a vendégek védelmével.

Rufete irányításával több, mint tisztességesen helyt állt az Espanyol, sőt, az első félidőben voltak periódusok, amikor jobbak is voltak a Királyiaknál. Azonban a madridiak egy klasszis húzással, egy álompassznak köszönhetően meglőtték azt a gólt, ami bőven elég volt nekik a három pont megszerzéséhez, így hat körrel a pontvadászat vége előtt kettővel mennek az ősi rivális Barcelona előtt.

Férfi labdarúgás, LaLiga, 32. forduló
Espanyol – Real Madrid 0-0 (0-1)
Gólszerzők: Casemiro (45’)
Barcelona, Cornellá-El Prát
Espanyol: Diego Lopez – Victor, Bernardo, Cabrera, Vila (Pedroza) – Embarba (Calleri), Marc Roca, Lopez (Pol Lozano), Darder (Melamed) – De Tomas, Wu Lei (Melendo) Vezetőedző: Francisco Rufete
Real Madrid: Courtois – Carvajal, Varane, Ramos, Marcelo – Kroos, Casemiro, Valverde – Hazard (Vinícius), Benzema, Isco (Rodrygo) Vezetőedző: Zinedine Zidane

Borítókép: twitter.com / realmadrid

Hozzászólás